Ideje írnom, mert január 20-án írtam utoljára.Jó hideg van..
Biuska egész december januárban szinte beteg volt, mondhatni egyik betegségből a másikba. Múlt héten nem volt bölibe, előtte sem.Igy felvettünk egy bébiszittert, Juditot. Judit, Vecsési, aranyos. Mondjuk sajnálom a bölcsit is, mert Biuska szereti, meg a közösség azért nem rossz.Lehet hogy kellene szitter is, meg bölcsi is, és a kettő együtt..
Most megint köhögött éjjel, meg kicsit náthás. Éjjelente most egy óra körül átjön valamelyikünk ágyába, amelyikünk kevésbé fáradt.
Már nagyon sok mindent mond Bius: egér, cica, Odó, Dani, Ana, apa, apáé, Hamm, házikó, autó.Napról napra egyre több és több szót.
A tévében odafigyel a rajzfilmekre, és a filmekre is, főleg ha állatok vannak benne.
Ma női betegségem van, ezerrel..
Emiatt a hangulatom is nyomott. Kiirták az intvez pályázatomat, persze megpályázom. Egyre több a kliens, viszont áruljuk a rendelőt, veszünk egy másikat.És akkor megszűnik eza sok sok hitel. Mert ebből elegünk van.
Jövő héten egy csomó ülés a csase-ba. Meg kéne irnom egy cikket a gyermek szerelemről.
És soha semmire nincs időm. Majd jövő éten a csase-ba megírom..Ide a szobába kéne venni egy jó kis szőnyeget.
Bius amugy jól eszik, kanállal is, egyedül, és reggelire imádja a virslit.Már kb 10 kiló.